Slam poetry avagy a flaszter szövegírói

A költészet és az irodalom mindig is fontos szelete volt egy adott nép vagy nemzet kultúrájának. Nehéz pontosan definiálni a slam poetryt, de talán az a megfogalmazás illik a legjobban rá, hogy egyfajta színpadi véleménynyilvánításról van szó, amely formáját tekintve élőszóban kifejtett költészet. A gondolatokat magunkban tarthatjuk, hangot is adhatunk neki, de elő is adhatjuk közönség előtt. Ez egy olyan műfaj, amely önmagát teremtette meg, és pár évtizede be is lopta magát az  erre fogékony réteg szívébe.

A kezdetek

A slam poetry gyökerei a nyolcvanas évek közepére, Chicagóba nyúlnak vissza. A kezdetekben a slammerek kis létszámú közönség előtt léptek fel, amolyan klubdélután jelleggel, de a műfaj hamar utat talált magának, és egyre népszerűbbé vált. Az azóta eltelt közel 40 évben sokféle permutációban jelent meg, ideértve a csapatos, zenés, és versenyszerű variációkat is. Az egész műfajban a legnagyszerűbb, hogy az előadónak hihetetlenül nagy szabadságot biztosít, hiszen a slammelésre vonatkozóan nincsenek kőbe vésett szabályok. Lehet improvizálni is, vagy akár erős gesztikulálással kifejezni a mondandót.

Hazánkban a slam poetry a kétezres évek közepén kezdte el bontogatni a szárnyait. Az akkori generáció még kis klubrendezvényeken próbálgatta képességeit a szövegírás terén és előadóként is. 2006-ban viszont már a Műcsarnokba tudták megszervezni rendezvényüket, amely Budapest Slam néven indult el meghódítani az országot. Bár az esemény nagy sikernek örvendett, és a következő években is több rendezvényt sikerült tető alá hozni, maga a műfaj valahogy mégsem hozta meg azt a nagy áttörést, amelyben a szervezők és a résztvevők reménykedtek. A berobbanás még váratott magára, és viszonylag csendesebb évek következtek, de a keménymag és a köré szerveződött újgenerációs slammerek addig is folyamatosan tanultak, szövegeket írtak és gyakoroltak.

Szépen lassan elkezdtek beszivárogni a köztudatba, de még kellett egy löket ahhoz, hogy ne feltétlenül csak egy szűk  réteget érjen el a verbális költészet. Talán a zene volt az a bizonyos löket, talán nem, de tény, hogy az elmúlt 20 évben a slam poetry sok esetben a zenét is „beemelte” az irodalomba. Persze ezeket az alkotásokat nem szabad összemosni a 2000-es évek olyan zenéivel, amelyeknek szövegéről nem lehet a jóízlés határain belül beszélni. A slam poetry és a zene találkozása 2012-re egy olyan kettőssé nőtte ki magát, amely szimbiózisban tud működni egymással. Ezt felismerve egy 10 éve töretlen népszerűséggel bíró rendezvénysorozat vette kezdetét, amely a kis szórakozóhelyi színpadoktól „szárnyakat kapva” a slammereket egészen a Papp László Sportarénáig repítette. Itt évről évre teltházzal tudják előadni szerzeményeiket a rapper és slammer közösség képviselői, híres közéleti személyeket is maguk mellé állítva és „kitolva” őket a színpadra, a reflektorfénybe. Ma már Erdélyben és a Felvidéken is hódít a slam poetry, és meg kell hagyni, ott is tele van ígéretes „költőkkel” a színpad.

Közönség vagy közösség?

Tulajdonképpen mindkettő együtt, hiszen a slam poetry egy nagyon nyitott műfaj, és nagyon nyitott az új előadók felé is. A közönségnek szüksége van az ütős sorokra, függetlenül attól, hogy az előadott mű inkább a próza felé hajlik-e vagy vers jellegű, és függetlenül attól, hogy a színpadon csak felolvassa valaki a művét vagy azt a hip-hop kultúrával vegyítve, Petőfi ütemhangsúlyos verselésével adja-e elő. Akár Arany balladáinak egyikén, akár Ady szabadversein csavar egyet, és önti új formába azokat, a lényeg, hogy az előadó és a közönség közötti kémia megfelelően működjön, és onnantól kezdve ők együtt már egy közösséget alkotnak.

Tananyag?

Eleinte sokan támadták a slam poetryt azzal, hogy tönkreteszi a klasszikus irodalmi kultúrát. A gyűlölködők azzal érveltek, hogy az irodalmi művek átírása, megreformálása káros hatással van a versek tisztaságára. Azt viszont nem lehet véka alá rejteni, hogy a slam poetry egyfajta mágnesként vonzza a fiatalságot, akik a slamen keresztül találnak utat a klasszikus irodalom felé, így fogékonyabbá válva a költészetre és az olvasásra, ami a mai világban nagy dolog. Úgy látszik, hogy az ellenzők és a követők is kezdenek azonos platformra helyezkedni, mert egyre több helyről hallani, hogy a tanárok az irodalomórák bizonyos részeibe is (nem a tananyag részeként) beemelik a slam poetryt. Mindenképpen becsülendő, hogy az ilyen oktatók a fiatalok érdeklődési körének megfelelően próbálják átadni a tudást, még ha nem is a szokványos módon. A másik oldal pedig „játékosan” ismerheti meg az irodalmi műveket. Tehát elmondható, hogy a slam poetry egyfajta nagykövetként van jelen az oktatásban, ami jó reklámként szolgál az irodalomnak. Természetesen ez nem pótolja a tananyagot, és nem helyettesíti az olvasást, de ott van a tanárok eszköztárában mint lehetőség, és érdemes is élni vele.

Társadalmi szerepvállalás

Mivel a slam nem kötött műfaj, ezért a szólásszabadság, a társadalomkritika és a szabad véleménynyilvánítás is teljesen elfogadott a keretein belül. Ugyanakkor a társadalmi szerepvállalás – és a nagy népszerűség – miatt egyfajta véleményvezér szerepet is betöltenek a slammerek, ami viszont már felelősséggel jár. Aktuális témákat feszegetve, nézőpontokat ütköztetve, verbális formában fejthetik ki véleményüket a világ dolgairól úgy, hogy  mindezt közben humoros, elgondolkoztató vagy éppen szívhez szóló köntösben tálalják a közönségnek. Bizonyos gondolatok kimondása pedig egyeseknek akár bántó is lehet.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük